A vámpír kifejezés egy nagyon összetett és sokrétű fogalmat takar.

A köztudatban a vámpír szó főként egy misztikus, vérivó, emberforma lényt takar, ám hiba lenne ennyire szűk látókörűen vizsgálni a témát.

„Vámpirizmus”nak azt nevezzük, amikor egy adott lény más lényektől nyer valamilyen formában energiát. Ez lehet nyers, rögtön hasznosítható energia, közvetlen az energiaforrásból, ekkor energia-vámpírizmusról van szó. Lehet a vér, mint életesszencia a tárgya, ez diabolikus vámpírizmus, amit értelmezhetünk egyfajta kannibalizmusként. Vámpirizmus alatt leggyakoribban a vérivással kapcsolatos vámpirizmust értik.

A démonikus vérszívók, hasonlóan a lidércekhez, alakváltókhoz alapvetően nem emberi formájúak. (ld.: démon, lidérc, alakváltó)

A szellemek és boszorkányok, akikhez vérivást kötnek, már szinte kivétel nélkül humanoid formájúak, vagy általánosságban mondhatjuk, hogy főként emberi alakban vannak (elsődleges forma), de szinte kivétel nélkül tudnak alakot váltani.

Az állati vámpírizmus tekintetében is homály fedi a történelem majdnem egészét, noha utalások találhatók több ezer éves leleteken is. Tény azonban, hogy a Vámpírnak nevezett denevérfaj ártalmatlan, mert nem fogyaszt vért, ellentétben apró testvérével, a Vérszopó denevérrel, ami kifejezetten vérrel való táplálkozásra specializálódott. Mivel azonban élőhelye, előfordulási helye, valamint az írott történelmi anyagok összevetése jelentősen lekorlátozza az ezek által kelthetett hiedelemvilágot, így az a legvalószínűbb, hogy egymástól függetlenül alakult ki, vagyis egynél több, egymástól független bölcső lehet a nagy egész forrása. A ragadozó ösztönű állatok bevonása a vámpír-mitológiába érthető, hiszen bárki láthatott vért nyalogató macskát, kutyát, oroszlánt, vagy más fenevadat. Annál érdekesebb azonban, hogy hogyan vonhattak be olyan állatokat, mint a ló, a tehén, és más, alapvetően növényevő állatok. A legvalószínűbb, hogy onnan eredhet, hogy ezek az állatok élve szülőkként, tisztára nyalják véres utódaikat, és elfogyasztják a magzatburkot, valamint a placentát is. Ma már tudjuk, hogy ez teljesen normális folyamat, így biztosítja az anyaállat a borja szagtalanságát a ragadozókkal szemben, az elfogyasztott burok és placenta segít az anyaállat terhesség és szülés miatt fellépő fehérjeszükségletének kielégítésében, sok esetben pedig az elfogyasztott placenta anyagai indítják be, vagy fokozzák a tejtermelést. Ugyanígy bizonytalan, hogy miért fogyasztják el néha a halva született, vagy esetenként az élő utódaikat is, és hogy az utódok miért ölik meg és fogyasztják el gyengébb társaikat, vagy anyjuk miért eteti meg velük ezeket. Itt is csak találgatni lehet: rivalizálás, fehérjeszükséglet, esetleg tudja az anyaállat, hogy életképtelen a még élő utód, vagy tudja, hogy nem tudná megfelelően táplálni. A válasz sokféle lehet, és nem kizárólagos.